Varga Dóra

Kezdőlap / Rólunk / Visionerek / Varga Dóra

RECRUITER

„Na, mi leszel ha nagy leszel?” – hangzott el újra és újra a kérdés gyermekkoromban. Mindenkit bombáztak ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel, melyekkel a gyerek karrierterveit boncolgatták 5-10-15 éves korában. Míg a környezetemben lévő gyerkőcöktől záporoztak a szokásos álmodozó válaszok, melyek szerint ők bizony hercegnők, űrhajósok vagy filmsztárok lesznek, addig engem egyre jobban feszélyezett ez a kérdés, és a sorozatos „nem tudom” válaszom. Öt évesen nem is baj, ha nem tud az ember választ adni erre a kérdésre. Azonban gimnazista koromra, mire a hercegnőkből és űrhajósokból leendő jogászok és orvosok lettek, én még mindig nem tudtam, mi is leszek, ha nagy leszek. Csak egy dologban voltam biztos, mégpedig abban, hogy szívesen segítek az embereknek. A kiindulópont meg is volt, ehhez társult még az, hogy szeretem a változatosságot; nem tudom elképzelni, hogy nap mint nap ugyanazt csináljam. Szerencsére ezt a kettőt igen könnyen össze lehetett gyúrni, hiszen mi lenne változatosabb, mint mi magunk, emberek?

Nos hát így jutottam el oda, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem Emberi erőforrások szakát elvégezve én is a levegőbe dobhattam azt a bizonyos ballagási sityakot egy örömteli kiáltás kíséretében. A munkaerőpiacra pedig 2015-ben ugrottam először fejest, méghozzá a multik világába. Itt teljesült is a színes, izgalmas napok iránti vágyam; szerveztem, rendeztem, tettem-vettem, de sajnos mégsem nevettem. Hiányzott az, amit korábban a Start mezőnél tüntettem fel a karrierválasztás nevezetű játéktáblán; hogy segíthessek az embereknek, tanácsot adhassak számukra, és én járuljak hozzá ahhoz, hogy sikereket érjenek el.

2018 júniusában jutottam el egy nagy mérföldkőhöz, amikor csatlakoztam a Vision Recruitment csapatához, újoncként belecsöppenve az ügynökségek világába. Itt egy szuper team fogadott, akik hozzám hasonlóan gyarapítják a hercegnők és űrhajósok ellentáborát, és nem mellesleg a kutya- és sportőrültségemben is osztozhatok velük.

Így jutottam el oda, hogy immár magabiztosan elmondhatom: „Ha nagy leszek, VISIONER leszek!”

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google és a Facebook sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás