Petrus Evelin

Kezdőlap / Rólunk / Visionerek / Petrus Evelin

RECRUITER

Az érettségit megelőzően nagy dilemma előtt álltam: a legtöbb barátom már rég eldöntötte, hogy hol fog továbbtanulni, nekem pedig még mindig nem körvonalazódott, hogy mivel szeretnék foglalkozni, így nyílt napról – nyílt napra jártam. Egy ilyen alkalommal jutottam el az ELTE-re is, ahol azonnal beleszerettem a pszichológiába, legnagyobb szerencsémre pedig fel is vettek. A kezdetekkor még klinikusnak készültem, ám fokozatosan rájöttem, hogy a Társadalom- és szervezetpszichológusi mesterképzés sokkal közelebb áll hozzám, ez volt az a terület, amiben kiteljesedhettem.

Az egyetem alatt foglalkoztam képzésszervezéssel, HR adminisztrációval, továbbá fél évre egy projekt kapcsán a szervezetfejlesztésbe is belekóstolhattam. Egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy a HR területen belül is a toborzás-kiválasztás áll hozzám a legközelebb, így jutottam el
a recruiter-i pályához. Közel két év kékgalléros toborzás után csatlakoztam a VISION-höz, új kihívást keresve.

Igyekszem minden nap 100%-ot beletenni abba, amit éppen csinálok, és számomra fontos, hogy baráti légkörben végezhessem a munkámat. Egy hét éves Yorkshire terrier boldog gazdája vagyok, néha pedig Shiva is bejön velem dolgozni, segítve ezzel a munkánkat 😊

Szabadidőmet legszívesebben a családommal, párommal és Shivával töltöm. Szeretem a gasztronómiát, a jó könyveket, a társasjátékokat, az utazást, a kávét, a hangos zenét és a meleg takarót.

;)

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google és a Facebook sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás