Felmondás, vagy közös megegyezés?

A munkaviszony megszüntetésének három formája ismert a hatályos munka törvénykönyve szerint. Ezek: a közös megegyezés, a felmondás és az azonnali hatályú felmondás. Mindhárom jogcímmel a munkáltató és a munkavállaló is megszüntetheti a jogviszonyt – néhol azonban eltérő szabályok vonatkoznak rájuk –, de a munkaviszony megszüntetéséről mindenképpen a munkáltatói jogkör gyakorlójának kell meghoznia a döntést. A Piac & Profit szakértője a következőkben a munkáltatói megszüntetéssel foglalkozik, e cikkben pedig a közös megegyezéssel és részben a felmondással.

A közös megegyezés a legrugalmasabb, a felmondás pedig a leggyakoribb megszüntetési jogcím.

Közös megegyezés

Ebben az esetben a felek közösen megállapodnak a jogviszony megszüntetésében, amit szerződésbe foglalnak. Itt nincsenek szigorú törvényi elvárások, csak az általános követelményeket kell betartani. Ilyenek: az együttműködési kötelezettség, a rendeltetésszerű joggyakorlás és a kényszer, fenyegetés nélküli szabad döntés lehetőségének biztosítása. E követelmények teljesülése esetén a két fél gyakorlatilag bármiben megállapodhat egymással, vagyis nincs szükségszerű felmondási idő – de lehet –, nincs végkielégítés (még ha egyébként járna is) – de lehet, még akkor is, ha az egyébként nem járna, mértékében a felek szabadon dönthetnek –, és nincs munkáltatói indokolási kötelezettség sem. A jogszerűség szempontjából pedig ez támadható a legnehezebben, ha az említett feltételek a munkavállalónak biztosítottak.

Felmondás és okai

Itt a legfontosabb kérdések: a felmondás okai, a munkáltató indokolási kötelezettsége, a felmondási tilalom, illetve korlát, a felmondási és felmentési idő, valamint a határozott idejű munkaszerződésre vonatkozó eltérő szabályok. A munka törvénykönyve (Mt.) a munkáltatói felmondás okait három esetkörben foglalja össze – ezek: a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, valamint a munkáltató működésével összefüggő okok –, a felmondás pedig kizárólag akkor lehet jogszerű, ha e csoportok egyikébe bele lehet vonni a felmondás konkrét okát.

● A munkavállaló képességeivel összefüggően számtalan ok elképzelhető, ilyen lehet például a munkaköri alkalmassági vizsgálaton kapott alkalmatlan minősítés.

● A munkaviszonnyal kapcsolatos magatartással összefüggésben is számos elképzelhető ok merülhet fel. Ezek között is lehet súlyosabb – például, ha a munkavállaló a munkavégzési vagy rendelkezésre állási kötelezettségét sérti meg –, vagy lehet enyhébb is. Ilyen például, ha a munkavállaló nem tud együtt dolgozni a kollégáival. Nagyon fontos hangsúlyozni: ez a felmondási jogcím nem alkalmazható akkor, ha a munkavállaló a munkaviszonyán kívül tanúsít olyan magatartást, amely a munkáltatónak vállalhatatlan. (Ilyenkor legfeljebb az azonnali hatályú felmondás sokkal szigorúbb szabályai által lehet a munkavállalónak felmondani).

● A munkáltató működésével összefüggő okok körébe kizárólag a munkáltatóval kapcsolatos indokok tartoznak, mint amilyen például egy átszervezés, amibe beletartoznak a szélesebb körben vett szervezeti átalakítások éppúgy, mint akár csak egy munkaterületet vagy munkakört érintő változások. Ilyenek lehetnek a munkáltató egészét vagy egy részét érintő szervezeti változás, átalakulás, létszámleépítés, tevékenységi körök kiszervezése, a munkaköri feladatok újrastrukturálása, munkakörök átcsoportosítása, megszüntetése, összevonása vagy szétbontása. Fontos megjegyezni azonban, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változás önmagában nem indokolhatja a munkaviszony megszüntetését, mint ahogyan a munkaszervezési körülmények megváltozása sem igazolja önmagában az átszervezést. Fontos tehát, hogy a munkáltató az indokolásban alá tudja támasztani, hogy valójában miért is nincs szükség már a munkavállaló munkájára.

A felmondás indoklása

A hatályos Mt. szerint a munkáltató köteles a felmondását megindokolni, kivéve, ha a munkavállalója nyugdíjasnak minősül. Ez a kivétel azért fontos, mert ha a munkáltató ennek ellenére mégis megindokolná a felmondást, és az a törvényi követelményeknek nem felel meg, a bíróság megállapíthatja a felmondás jogszerűtlenségét. Nyugdíjas munkavállaló esetében ezért az indokolási részbe csak annyit írjon a munkáltató, hogy az az Mt. 66. § (9) bekezdése alapján nem kötelező. A munkáltatói indokolással szemben támasztott követelmény, hogy az világos, valós és okszerű legyen. Fontos tudni, hogy egy esetleges bírósági eljárás során a bírónak nincs jogosultsága azt vizsgálni, hogy munkáltató döntése célszerű vagy gazdaságos volt-e, csupán azt, hogy az adott okok megfelelnek-e a követelményeknek, és ezek alapján igazolható-e, hogy a jogviszony a továbbiakban nem tartható fenn.

Világos, valós, okszerű Világos

– vagyis tartalmaznia kell azokat az okokat, tényeket és körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmondását alapozta. Az indokolás lehet összefoglaló is, nem szükséges, hogy minden apró részletet tartalmazzon, de kell olyan utalás, amiből kiderül, hogy a részletek hol ismerhetők meg (például jegyzőkönyvben, korábbi fegyelmi eljárás irataiban vagy írásbeli figyelmeztetésekben). A Legfelsőbb Bíróság MK 95. állásfoglalása szerint nem világos az indokolás, ha az közhelyszerű vagy tartalmatlan.

Valós

– vagyis igaz, megfelel az objektív tényszerűségnek. Nagyon fontos, hogy az oknak a felmondás időpontjában fenn kell állnia, vagyis abban az időpontban kell igaznak lennie. Nem lehet jogszerű a felmondás, ha az ok, amire alapul, később valóban fennáll, de a felmondás időpontjában még nem, hiszen az indokolás a közlés időpontjától végleges.

Okszerű

– vagyis egyértelműen ki kell derülnie, hogy a munkavállaló munkájára a meghatározott okok miatt nincs többé szükség. Az indokolásnak kellően komolynak és meggyőzőnek kell lennie, hiszen egy esetleges későbbi bírósági eljárásban is a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a munkavállalót nem tudja és nem is kívánja tovább foglalkoztatni.  

Forrás: Dr. Szabó Gabriella, piacesprofit.hu